Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Schmitt Pál alternatív valósága Rényi Ádám, Kreatív, 2012. március 28. Politikai kommunikációról politikamentesen értekezni nagy kihívás. A Schmitt-ügyrõl van szó, amely január óta nem kerül le napirendrõl, és a SOTE által felkért bizottság kétértelmû jelentése miatt valószínûleg még hosszú idõn át tematizálni fogja a politikai közbeszédet. Miközben törekszem a politikai kiegyensúlyozottságra, nem tekintem vita tárgyának, hogy egy 95 százalékban fordított, másolt dolgozat bármilyen körülmények között elfogadható lenne önálló tudományos munkának. Rényi Ádám véleménye Az ügy elemzésekor adja magát, hogy a klasszikus rossz kríziskommunikáció sémáit vegye elõ az ember, és hosszan csámcsogjon azon, hogy az államfõ több napos rejtõzködése, majd újabb és újabb megdõlt magyarázkodása milyen elemi hibákra utalnak a Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs stábja részérõl. A köztársasági elnök dolgozatának esete azonban ennél érdekesebb aspektusokat is kínál. Az elsõ, hogy Schmitt Pált, mint politikai terméket a botrány kipattanása éppen a legérzékenyebb pontján találta el. Az államfõrõl alkotott általános percepciónak ugyanis szinte megválasztása óta része az írott szövegekkel való konfliktusos viszony. Ide sorolhatóak helyesírási tévedései, a Parlament által hozott törvények – sokak által vélt – elolvasás, elemzés nélküli aláírása, illetve a még készülõ Alaptörvényhez tett javaslatai, melyek meglepõ minõségben tûntek fel, majd páratlan sebességgel tûntek el az elnöki hivatal honlapjáról. Noha nyelvi bakiból nem kevés akadt, Schmitt Pál tanácsadói nem végeztek finomhangolást az államfõ fõbb kommunikációs üzeneteiben, és továbbra is a magyar nyelv védelmét, a tanulással, a tehetséggel és a teljesítménnyel való kitûnés fontosságát hangsúlyozta országszerte megtartott rendhagyó osztályfõnöki óráin. A hvg.hu írása a bolgár Georgijev munkájával való kísérteties hasonlóságról úgy hatott, mintha az ovális irodáért küzdõ ultrakonzervatív Rick Santorumról kiderülne, hogy rendszeresen szexképeket néz szolgálati laptopján, majd ha ez nem lenne elég, rajtakapnák egy útszéli motelben egy férfiprostituálttal. A portál által felvetett plágiumgyanú tehát sokkal nagyobbat ütött az elnökön, mintha korábban mondjuk a kisebbségek védõjeként vagy a nõk egyenjogúságának élharcosaként tûnt volna fel a nyilvánosság elõtt. A plágium-üggyel éppen a legfontosabb üzenetében vált a többség elõtt hiteltelenné. Schmitt amúgy sem erõs elnöki brandje (a rendszerváltás óta a legkevésbé kedvelt politikus ezen a poszton) tehát komoly csorbát szenvedett, amin napokig tartó bujkálása csak tovább rontott. A némi töprengés után az államfõ segítségére sietõ kormányzati kommunikáció az ügyet egyszerûen integrálta saját rendszerébe. Ez a rendszer önmagában is átfogó elemzések tárgya lehetne, mindenesetre a Schmittet a Sándor Palotába küldõ kormánypártok, a jobboldali média és késõbb maga az elnök is egy, mondjuk így, koherens alternatív valóság megteremtésének eszközével élt. Hírlapi kacsa, törzsanyag, baloldali összeesküvés, provokáció – ezek voltak a „védelem” kulcsszavai, amelyek egyetlen célt szolgáltak: a rosszhírbe került termék megóvását a törzsvásárlók körében. A közös munka – gyorsan megcáfolt – legendája, a bagatellizálás és az örökzöld kommunistázás egytõl egyig azoknak szólt, akik némi gondolati mankóért cserébe inkább hisznek a hivatalos kommunikációnak, mint saját szemüknek. Az alternatív valóságra épülõ kommunikáció akár sikeres is lehet, számos autokratikus rendszer nyugszik hasonló alapon, a Mikulás létezése is ilyesmi. Utóbbi sikereit elsõsorban az édesipar aratja le, és legalább hosszabb távon sem okoz kognitív disszonanciát. A Schmitt-ügyet tehát a hivatalos kommunikáció igyekezett a politikai azonosulás kérdésévé tenni. Azaz aki velünk van, az elhiszi, hogy nincs szó plágiumról, aki pedig nem hisz az elnöknek, az maga is összeesküvõ. Valószínûleg ezen a ponton követték el a legnagyobb hibát az illetékes kommunikátorok vagy az õket briefelõ politikusok. Az újabb és újabb ollózott részek elõkerülése ugyanis porrá zúzta az addig is nehezen hihetõ magyarázatokat. Ez egyre jobban megosztotta a kormánypárt táborát, sõt a jobboldali sajtót is, az ügy egyre kellemetlenebbé vált több – Schmitt politikai közösségéhez tartozó – politikus számára is. A kormányerõk – vélhetõen központi döntés alapján – mégis valósággal összeláncolták magukat a „találatot kapott” államfõvel. Pedig „ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, szállj le róla!” – idézte valamikor egy politikus dakota forrásból. És milyen bölcsen mondta. A harcról egyre inkább látszott, hogy nem eltérõ vélemények heves ütköztetésébõl fakad, hanem az objektív valósággal szemben vívják. A plágiumbizottság felállítása afféle idõhúzó gumicsontnak talán alkalmas lehetett volna a sajtó és a közvélemény felé, de mind az errõl szóló döntés több napos késése, mind az indokolatlanul hosszú határidõ, mind pedig a testület munkáját kísérõ titkolózás gyanakvásra adott okot. A nem kormánypárti sajtóban és a közösségi médiában, az elnök plágiumügyének szatirikus ábrázolásai mémmé váltak, az általa óvni vágyott magyar nyelv új igét képzett Schmitt nevébõl: az ollózással rokon értelmût. A közvélemény-kutatások adatai szerint a fogyasztók már a bizottság jelentése elõtt többségében romlott áruként tekintettek Dr. Schmittre. Akkor már inkább Dr. Oetker. Mindenfajta kommunikáció csak a céljával együtt értelmezhetõ. Egy politikai erõ esetében ez hosszabb távon a hatalom megszerzése illetve megõrzése. Schmitt Pál megvédése a keserû valósággal szemben nem cél, hanem eszköz. Hogy valóban a hatalom megtartásának eszköze lenne, az ma legalábbis kétséges. A plágiumbizottság kedden nyilvánosságra került jelentése hatalmas port kavart, hiszen egyszerre mondta ki – burkoltan ugyan – a plágium tényét, és hagyta meg az elnök doktori címét, érvelésében pedig a konzulenssel viteti el a balhét. Az ellenzék követeli Schmitt távozását, a kormányerõk lezártnak tekintik az ügyet. A politikai marketing sajátos mûfaj. A hatások hirtelen érik a fogyasztót, vásárlói döntésére azonban évekig kell várni. A kormánypártok kimondatták a hatósággal, hogy a termék nem tökéletes, de fogyasztható. A szupermarketben ettõl még büdös van. Rényi Ádám kommunikációs szakértõ, az RTL Klub, a TV2 és a Viasat3 egykori kommunikációs vezetõje Schmitt Pál alternatív valósága, Kreatív, 2012. március 28.